Az elmúlt hetekben két hírbe ütköztem. Ezek látszólag nem tartoznak össze pedig mégis. Az egyik arról szólt, hogy egy parlamenti képviselő javasolta az ülések előtti Himnusz éneklést a magyarságra és az összetartozásra való tekintettel. A másik hogy Igali Diána skeetlövő olimpiai bajnokunk újra készül az olimpiára, ha nem viszik el a rendőrök a budaörsi lőtérről a lakók állítólagos zavarása miatt. Egyik hírt sem kommentálom, mert azt gondolom, magukért beszélnek. DE! Az elgondolkodtat, hogy egy országnak nem lenne e jobb s fontosabb egy már bizonyítottan is sikeres sportoló felkészülését támogatni s a parlamenti képviselőnek ezért mindent megtennie, sem mint a himnusz éneklésének a javaslása?
Ma történt egy szomorú baleset. Egy gépkocsivezető bevallottan elaludt a kocsijában s a tömegközlekedési megállóban álló emberek közé rohant. Két ember meghalt és többen komolyan megsérültek. Nem elemzem, de egy dolgot nagyon remélek. Hogy amikor ez esetet vizsgálják, akkor alaposan megnézik a dolog hátterét. Mert ne legyen senkinek sem kétsége afelől, hogy a szerencsétlen sofőr nem önként veszélyeztette saját és mások életét. Jó lenne, ha egyszer már végre kiderülne az, hogy egy sofőrt főleg egy menetíró nélküli kishaszonjárművön mennyire kihasználják, s mennyire a háttérben megbújó körülmények kiszolgálója kell, hogy legyen.
Érdekes jelenségekre figyeltem fel. Lakóhelyem közelében van egy útkereszteződés. Mivel lakott területen kívül van kilencven km/h-ás megengedett sebességgel lehet közlekedni. Most hogy voltak ezek a komoly esők elég sok sár került ki az út egyik részére. Azon hogy ez a sár majd a kiszáradás után homok ott volt hetekig már meg sem lepődöm. De jöttek az „útkaparók” és kitettek az egyik irányból egy 40 km/h-ás korlátozó táblát és egy síkos út táblát. Az nem volt érdekes hogy kilencvenről nem igazán ildomos s talán nem is szabályos egyből negyvenre lassíttatni a közlekedőt nem izgat. De aztán jött a csavar. Az idő avult a homok nagyjából ”lekopott” az útról a tábla elkerült. Aztán megint jött egy nagy eső újra lefolyt az útra a sár és jöttek az ”útkaparók”. Kirakták a táblát. Most hatvan km/h-ás tábla akadt és egy egyéb veszély alá. Az hogy ezt egy kanyar közepére tették ki nem is említem. De az érdekelne, hogy ezek a táblakihelyezések hogyan történnek? Mert ha én az út mellé ki akarom rakni a cégem felé mutató iránytáblát, akkor több engedély kell. De ha az útfenntartó embere jön, az bármikor bárhová bármilyen táblát kitehet? Aztán itt a következő. Piliscsabán létesítettek zebrákat. Ezzel semmi bajom, hiszen jó hogy van s egy kicsit védettebben lehet átkelni a tízes úton. Azt már kevésbé értem, hogy mi az értelme a közepén lévő forgalomterelő szigetnek. Azt érteném, hogy az út közepén van egy fizikailag is védett hely a gyalogosoknak, de hogy egy az út vonalát megtörő szigetnek mi értelme nem tudom. Főleg annak tudatában, hogy sajnos vidéken sok olyan autós van, akinek még a sima úton való közlekedés is kihívás. Ezeket az fogja lekötni, hogy a szigetet, kikerüljék nem az, hogy a gyalogosokra figyeljenek. A másik s ez a nagyobb gondom. A zebra előtt korlátozták a sebességet harmincra. Egyes helyeken csak az egyik oldalon vagy nekem nem tűnt fel a tábla, de nem is ezzel, hanem magával a korlátozással van bajom. Nem értem ezekre mi szükség van. Miért nem lehet kiírni inkább, hogy ha itt a zebrán, elütöd a gyalogost akkor plusz öt év sittkó. Épeszű ember úgyis figyel a zebránál, aki meg nem az a tábla hatására sem fog. Azt gondolom, ezzel a túlszabályozással azt ismeri el a Közlekedési Hatóság, hogy az autóvezetők többsége képtelen felelősséggel vezetni, s hogy elvileg nem lehetne jogosítványa. Arra meg már gondolni sem akarok, hogy majd a rendőrök itt fognak hajnali háromkor mérni, amikor egy gyalogos nincs Budapesttől Dorogig. Erre a túlszabályozásra amúgy még sok példát tudnék mondani.
Ma szomorú esemény történt. Ismét lelőttek egy rendőrt és egy civil embert. Ez sok mindent eszembe jutatott. Egyrészt vannak dolgok, amit nem értek. Nem értem, hogy minek kell vegzálni az úton közlekedőket. Azt meg végképp nem értem, hogy ha már mindenképp vegzálni kell, mert nálunk ez már történelmileg így alakult akkor miért kell azt egy szál rendőrnek végezni? A hírek szerint volt vele egy szakközepes rendőrtanuló is fegyver nélkül. Szóval mintha nem is lett volna. Mert itt mi történt? Ment egy autó amit megállított egy rendőr. Miért? A hírek szerint semmi különöst nem követett el az autó csak ott volt. Azzal hogy a rendőr megállította belesodorta az autó utasait ebbe a lövöldözésbe s sajnos az egyiket a halálba. Aztán ezeken felül eszembe jutott az a sok idiotizmus, amik velem történtek rendőri intézkedések kapcsán. Állítólag van egy kb. nyolcvan oldalas könyv, ami csak ezt az eseményt tárgyalja. Ennek ellenére rendszeresen épp a féktávolság határán lépnek ki elém megállítani vagy a bukkanó mögött közvetlenül parkolnak le, hogy leállítsák a forgalmat. A beláthatatlan kanyarív közepén álló rendőrt már ne is említsem. Lehet, el kellene gondolkodni azon, hogy minden rendben, van e a rendőreink kiképzésével. Azonfelül érdekes jelenségek a jelzőőrök és a polgárőrség tagjainak forgalomirányítási szokásai is.
Múlt hét végén traktortalálkozó volt Solymáron. Fantasztikus volt az egész annak ellenére is, hogy délben hihetetlen mennyiségű eső esett. Ami nekem különösen bejött, hogy a profi szervezés ellenére végig családias baráti találkozó volt. Körülbelül 80-90 traktor volt. Nekem be kell, valljam a „hoffer” traktor, ami helyesen Hofherr csak a népnyelv egyszerűsített tetszett legjobban. A hangja meg egyenesen lenyűgöző. Nemcsak beindították, vagyis inkább hergelték a szó szinte szoros értelmében, hanem mentek is vele. Ez most már, hogy utána olvastam egy kuriózum. Mármint az, hogy igazán komolyan részt vesz a találkozón. Szóval jó volt. Lesz jövőre is gyertek!!!! Ha érdekel solymaritraktoros.hu !
Érdekes cikkeket olvastam. Az első arról szólt, hogy a BKV-nál üzemelő tolócsuklós buszok vázrepedései jelentős méreteket öltöttek. De aki sokat olvasgat vagy utazgat, pesten tömegközlekedéssel az ismeri az állapotokat. A másik hír lepett meg! A BKV 5 milliárdért utastájékoztató rendszert vásárol! DE MIRE?! Lassan nem lesz jármű, ami megy. Ami meg áll arra elég egy cetli azzal, hogy „nem működik”.
Mielőtt belekezdenék, szeretném elmondani a következőket. Nem vagyok erősen nacionalista vagy manapság divatos mély vagy inkább ”ős”magyar. De magyar vagyok magyarnak neveltek. Éppen ezért nagyon elszomorodtam a következőkön. Néztem a Milan-Ligaválogatott meccs elejét. A foci nem érdekel, de valahogy miközben kapcsolgattam ráleltem s néztem kicsit. Ami döbbenetes volt az a meccs előtti himnuszok fogadtatása volt. A Milannak mivel csapat és nem válogatott ezért nekik a csapat indulót játszották le. Erre nem álltak fel még a Milan kispad játékosai sem. A magyarok se nagyon. Ezen még nem akadtam ki. Bár talán az ellenfél tisztelete megkövetelte volna. De ami ezután jött azon nagyon. Jött ugye a magyar himnusz. Ott álltak a magyar játékosok s előttük tíz év körüli gondolom én focista palánták. De egyik sem énekelte a himnuszt! Eszembe jutott mikor egyszer még nagyon rég iskolai ünnepség volt. Megvolt a próba s a végén az egyik tanár a következőket mondta (miután látta, hogy az elsősök csak állnak, mint a…) nagyon szép volt minden, de az elsősöknek meg kellene tanítani az Internacionálét. Mire kiszakadt belőlem hogy talán a Himnuszt meg a Szózatot sem ártana. Nem nem vagyok hős nem is kaptam érte semmit. De ugyanannyira elszomorodtam, mint most. Pedig akkor még más világ volt.
Megint érdekes eset történt, ami azt gondolom, jól mutatja a magyar közállapotokat. Elkapták Repülős Gizit. A hölgy tevékenysége szerteágazó, de a lényeg hogy besurranó tolvaj. Most is bement valahová ahol a tulaj elkapta. Ki is hívta a rendőrséget s mivel a néni 83 éves nem lehetett nehéz visszatartani. Na, most jön a csavar! A rendőrség kihallgatta a nénit, de nem, emiatt hanem egyéb más elméletileg neki tulajdonított lopások miatt. S utána elengedték! Azért mert ebben az esetben a nyitott kertkapun ment be a nyitott házba s mivel elkapták nem tudott lopni. Na, itt a probléma! Mert mi történt? Bement egy nyitott kertkapun. Az szerintem hogy valahol van egy kapu az nem csak szimbolikus, hanem komoly jelentéstartalma van nevezetesen, hogy bemész valahová. Tehát tudod, hogy az terület valami miatt más, mint ahonnan jöttél. Ez esetben nyilvánvalóan látszott, hogy magánterületre lép be, sőt tudta is. Tehát ma Magyarországon ennyire szent a magánterület! Bement lopni akart s még csak bent sem tartották. Normális országokban s nem kell elmenni Amerikáig a tulajdont fegyverrel is meg lehet védeni. Nálunk még mérlegelnem is kell, ha a telkemre valaki bejön, nehogy túl nagy pofont adjak neki. Csoda hogy itt tartunk?
Elgondolkodtatott megint valami. A Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat (VMCKÖ) vezetője ifj. Kozák János felszólította a tegnapi késelés gyanúsítottjait, hogy adják fel magukat. Továbbá a következőket mondta: "Mi, cigány vezetők elítéljük a bűnelkövetőket, és mint tisztességes cigány emberek kitaszítjuk magunk közül azokat, akik a becsületesen, tisztességesen élőket járatják le". Erre csak most jöttek rá? S eddig? Eddig, amíg csak ”csirke tolvajkodtak” nem volt ugyanez fontos? Ezt már el kellett volna kezdeni réges rég! S akkor talán mára már kicsit jobb lenne a helyzet.
Megjelent az egyik bankrabló képe egy biztonsági kamera felvételén. Szemből az ügyintéző háta mögül. De mi van az ügyintéző monitorán? A klasszikus picipuha által minden oprendszerbe beépített pasziánsz. Munkaidőben!
Tél van! Leesett 20 centi hó! Katasztrófahelyzet! NEVETSÉGES! Megint leesett 20 centi hó és a villany is megszűnt. Ebben semmi meglepő nincs minden évben így van. Esik, egy napig a hó leesik egy nevetséges mennyiség s a vasúti váltóktól kezdve minden meghal. De ami most meglepett az az, amit az EON képviselője nyilatkozott. Szerinte nem gyenge az infrastruktúra. Mondom 20 centi hó! Ha ez nem rossz infrastruktúra, akkor mi?
Ismét a stílus! A Flórián téren, Budapesten egy bankrabló túszt szedett majd bemenekült egy házba. A házakat lezárták a rendőrök. Az egyik házban lakó mit sem sejtvén elindult kifelé mire a rendőrök elkapták megvagy felkiáltással. Aztán mikor kiderült nem ő a rabló elküldték a KURVA anyjába! Érdemes erre bármit mondanom???
Ismét egy érdekes ”bűncselekményről” írnak a lapok. Meglőttek egy határrendészt. Napokkal később kiderült, hogy vélelmezhetően a járőrtársa lőtte meg. Én nem vagyok ilyen esetek vizsgálója, de ilyenkor nem az az első hogy az esetet elszenvedett járőrpár fegyvereit átvizsgálják? Kicsit arra emlékeztet az eset mikor a szerencsétlen kisgyereket keresték égen, földön ő meg a házuk udvarán lévő pöcébe fulladt.
Bármely politikai csoportosulástól távol arról, ami nekem feltűnik. Ne olvasd, ha nem tudsz pártatlan lenni s nem vagy hajlandó észrevenni a napi hülyeségeket bárki, mondja is. Kérlek írd le a véleményedet ha van!
RSS
balinto 2006